2010. július 9., péntek

Zöldséges lasagne



Már írtam többször is, hogy nekem a tészta mindig, minden formájában jöhet. Cukkinivel pedig egy nyerő páros! Ha viszont ráadásul más zöldségek is kerülnek mellé, akkor attól egyszerűen elképzelni sem tudok jobbat.

Mivel volt még egy fél doboznyi lasagne tésztám, úgy döntöttem, hogy ezzel párosítom. Jelen esetben a tészta zöld színű volt, talán spenótos ízesítésű. De ez tulajdonképpen lényegtelen, az ízén nem éreztem semmi pluszt, éppolyan jó hozzá a sima lasagne tészta is.

Hozzávalók:

Fél doboznyi lasagne tészta,kb.10-12 db
3 zsenge cukkini
4 paradicsom
2 paprika
1 doboz sampion gomba
2 szál répa
két maréknyi brokkoli /fagyasztóból/
2 kisebb újhagyma
3 duci gerezd fokhagyma
1 doboz paradicsom sűrítmény
petrezselyemzöld
oregánó
kakukkfű
bazsalikom
só, őrölt bors,
olaj

Besamel:

3 dcl tej
2 dcl tejszín
5 dkg liszt
5 dkg vaj
5-10 dkg parmezán sajt
só,őrölt bors
csipetnyi frissen reszelt szerecsendió

Kevés olajon pároljuk üvegesre az apróra vágott hagymát és fokhagymát, majd dobjuk rá a kis kockákra vágott paprikát és paradicsomot, és a karikára vágott répát. Fűszerezzük be, majd adjuk hozzá a paradicsom sűrítményt. Fedő akatt pároljuk, majd mikor félig megpuhultak, akkor adjuk hozzá a szintén kockára vágott cukkinit, a brokkolit és a gombát. Lefedve , lassú tűzön pároljuk, míg minden megpuhul. Ekkor hozzáadjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet is, párat forraljunk rajta, majd kapcsoljuk le.

Készítsük el a besamelt:
Hevítsük fel a vajat, tegyük bele a lisztet és kevergetve pirítsuk 1-2 percig,majd öntsük fel a tejjel elkevert tejszínnel. Folyamatosan kevergetve forraljuk szintén 1-2 percig. Sózzuk,borsozzuk, reszelt szerecsendióval ízesítsük.Végül reszeljük hozzá a sajt felét. Ha becsomósodna, vegyük elő a mixert, azzal keverjük szét.
Én ezekre a habarásokra nem fakanalat, hanem hosszúkás habverőt használok, így sosem lesznek csomósak.




Egy szögletes tűzálló formát vegyünk elő . Az aljára először tegyünk egy kevés besamelt, erre jönt a tészta, majd a zöldséges szósz, ismét besamel, tészta,szósz. Addig folytassuk, amíg elfogynak a hozzávalók. A tetejére besamel kerüljön. Ezt még szórjuk meg a maradék reszelt sajttal, majd toljuk az egészet egy 180 °C-ra előmelegített sütőbe.
Kb. 30-40 perc alatt készre sül, akkor jó, ha a teteje szép aranysárgára-barnásra pirul.
Ha valakinek nagyon erősen süt a sütője, félidőben takarja le alufóliával.

A tésztát nem kell előtte megfőzni, a besamel és a szósz segítségével szépen megpuhul.
Ha lehet , használjunk hozzá friss fűszereket, sokkal intenzívebb az ízük, mint a szárítottnak.

Nincsenek megjegyzések: